A Prizidnicei Madonna-képet a művészettörténészek a krétai festőiskolához tartozó művész alkotásának tartják, és a XIV. század egyik remekének számít. Az bizonyos, hogy maga a kép idősebb a templomnál, s feltételezik, hogy már jóval korábban is díszítette valamely környékbeli templom oltárát. Írásos feljegyzés csupán 1750-ben említi először a képet. Egy érseki látogatásról készült jegyzőkönyvben egyebek mellett ezt olvashatjuk: „A templomot nemrég építették újjá. Egy márványból készült oltára van, rajta a Szűzanya képe, jó ecsetű bizánci festő alkotása…”

    Egy  1868-as helyhatósági határozat nyomán a spliti Közjótékonysági Hivatalhoz kerül a templom, majd tíz évvel később a slatinei plébánia fennhatósága alá. Két év múlva azonban már a spliti Püspöki Papneveldéhez tartozik, aminek feltehetően adminisztrációs és pénzügyi okai voltak. 1928 óta tartozik újra a kegyhely a slatinei plébániához.

        A slatinei hívők valamint a közeli és távolabbi helyekről érkező zarándokok évente négy alkalommal keresik fel a kegyhelyet: húsvéthétfőn, pünkösd hétfőjén, Mária-napkor, azaz Kisboldogasszony utáni első vasárnap,  valamint december 8-án, a Szeplőtelen fogantatás napján.

 

 

"Mint valami kőhajó, úgy horgonyoz Čiovo szigete Trogir és Split között, s alakítja ki a Kastélyok-öblét. Jóformán alig születtek jelentősebb munkák e sziget történelméről és lakóinak életéről. Csupán közvetve és futólag említi meg néhány Trogirral és Splittel, illetve kettejük egykori birtokháborúival foglalkozó tanulmány.

Pedig van egy hely a szigeten, mely nemcsak a Čiovón, hanem a Trogirban és a Kastélyok-öblében élők mindegyikét egyaránt összeköti. Ez a Szirtfalmenti Miasszonyunk zarándokhely, mely a sziget délkeleti oldalán található, s a slatinei plébániához tartozik.

A kegyhely onnan kapta a nevét, hogy a sziklafalban, a tenger fölé magasodó, meredek, megközelíthetetlen szirtek fölé épült. Egy kis templomból és kolostorból áll. Az építkezés kezdetei a XVI. századra nyúlnak vissza, abba az időbe, amikor Horvátország a kereszténység védőbástyája volt a török támadásokkal szemben. A Split környéki rettegő lakosság a partvidék megerősített városaiban és a szigeteken keresett menedéket. Minthogy a krónikáskönyvek már kilenc évvel Klis várának eleste után megemlítik Prizidnice nevét, feltételezhetően számos glagolita pap jött ide a Poljicai Köztársaságból. (A Raguzai Köztársasághoz hasonló történelmi fejedelemség Splittől keletre. A XIII. században kivívott függetlenségét egészen a francia megszállásig, a XIX. sz. elejéig meg tudta őrizni. – A Szerk.) Rajtuk kívül remeték is éltek Prizidnicében, egészen a XIX. század közepéig.

Maga a templom egyhajós, tetején hagyományos harangállvánnyal, és Szűz Mária Szeplőtelen fogantatása tiszteletére szentelték fel. A vöröses-fehér kőből faragott, szerény oltárt egykor az Istenanyát a Kisdeddel ábrázoló kép díszítette (XIV. sz.), melyet később biztonsági megfontolásból a slatinei helyi templomba vittek át, s Prizidnicében most csak a másolata látható. A művészettörténészek szerint az eredeti az egykor híres krétai festőiskola alkotása.

A slatinei hívőknek egészen a XVII. sz. elejéig nem volt saját templomuk, ezért a falutól néhány kilométerre keletre található óhorvát Szent Péter-templomba jártak istentiszteletre. Mivel azonban ez a templom már elég rossz állapotban volt, egy idő után a vasárnapi és egyéb szertartásokat is Prizidnicében tartották. (Sajnos a Szent Péter-templomnak ma már a romjai sem lelhetők fel.)

A prizidnicei templomot és az oltárképet több püspöki látogatásról készült jegyzőkönyv is megemlíti. Egy XVII. század eleji feljegyzés például leírja, hogy Stjepan Cosmija püspök megbízta Ivan Petar Marchi és Franjo Capogrosso spliti nemeseket, gondoskodjanak a kegyhely szükségleteinek biztosításáról, ami önmagában is Prizidnice tekintélyének és fontosságának a bizonyítéka. Cornelius Flaminis velencei útirajzíró dalmáciai utazásairól írott könyvében („Apparitionem et celebriorum imaginum“, Velence, 1760.) megírja a Madonna-képek tiszteletének történetét, s megemlíti a Prizidnicei Madonna csodatévő képét is, mely a hagyomány szerint a tengeren úszva érkezett a szigetre, és az ott élő remeték találtak rá.

A zarándokok egész éven át látogatják Prizidnicét, lelki békét keresve a hely csöndes magányában. A legnagyobb búcsújárás azonban szeptemberben, a Kisboldogasszony napja utáni első vasárnap van, amikor zarándokok százai özönlenek a Tenger Csillagának, a tengerészek, halászok és utazók védőszentjének kegyhelyére. A meghallgatott imákat a hívők számos ajándékkal hálálják meg. Talán érdemes volna egy nap valamennyi ajándékot összegyűjteni, tudományosan feldolgozni és mint gyűjteményt kiállítani.

Bár a prizidnicei kegyhely kulturális-történelmi jelentőségét tekintve nem vetekedhet a Brač-szigeti Blacán található remetekolostorral, mégis fontos műemlékegyüttes. Tudatában vannak ennek azok a slatinei polgárok is, akik önként fáradoznak megőrzésén (a Prizidnicébe vezető út nagy részét leaszfaltozták, kicserélték a templom és a kolostor-ház tetőjét, kőlépcsőt építettek ki, a gyalogösvény mentén biztonsági korlátokat állítottak…) és anyagilag is támogatták a helyreállítási és állagmegőrzési munkálatokat."